• Szeretném, ha ez a te döntésed lenne, mert én sem párkapcsolatot, sem együttélést nem akarok. Ha megtartod, akkor viszont gondoskodni fogok róla.

Ilyenkor nincs mit tenni, mint elköszönni és hazamenni. Az összes felelősség a nyakadba szakadt, bármilyen támogatásról is beszélünk. Te döntesz egy életről.

Az elejétől kezdve világos volt, hogy ennél többet nem várhatok, de akkor éppen egy kicsit sodródtam az árral, és lesz, ami lesz alapon próbáltam új életet kezdeni. Két hónapja vetettem véget egy öt éves, boldognak hitt kapcsolatnak, elköltöztem a 34 m2-es, addig bérbe adott lakásomba a munkahelyemtől 40 km-re, egy olyan városba, ahol senkit nem ismertem. Átmeneti megoldásnak véltem ezt, és készültem az újra, a boldogabbra, szabadabbra.

Korrekt volt a hozzáállás, mégis elutasításként éltem meg. Csak arról dönthettem, hogy anya leszek-e vagy sem, de a körülmények eldőltek még azelőtt, hogy esélyem lett volna fontolóra venni a lehetőségeket. Iszonyatosan hosszú volt az út a sértődöttségtől a „te bajodig”. Be kell látni azonban, hogy a te életedben te vagy a főszereplő, és nem hibáztathatsz mást a nehézségeidért.

Bevásárlás közben megírtam a gyerekkori barátnőmnek a hírt. Mosolygó és szívecskés emojikat küldött vissza. Furcsa volt, nem értettem, hiszen én akkor éppen nem tudtam abbahagyni a sírást. Biztos félreértett valamit J.

Otthon megosztottam vele a részleteket. Tényleg örül neki, ami számomra továbbra is megfoghatatlan volt. Azt mondta, hogy mindig így képzelt el engem; független nőnek, anyának, aki mindenre talál megoldást. Ez kizökkentett, és rájöttem, hogy nem is a várandósság miatt sírok, hanem már azon aggódom, hogy képes leszek-e felnevelni egy gyereket egyedül. Kaptam egy kis megerősítést, hogy igen, és másnap reggel, két nap sírás után meg is született a döntés.