Anyunak is kell egy fröccs

Anyunak is kell egy fröccs

Újabb szint

2023. március 23. - VeVe

Ezt a bejegyzést már a második külföldi kiküldetésem alatt írom, túl az első vizsgámon.

Az idei március különösen sűrűre sikerült, köszönhetően a munka melletti személyes célkitűzéseimnek. Aggódtam, hogy hogyan fogok mindent megvalósítani, de szép lassan mindent kipipálhatok. Halasztást kellett ugyan kérnem a vizsgák többségéhez, de nem bánom, így esténként nyugodtabban tudok készülni rájuk. Túl estem viszont egy adózás vizsgán, és leteszem az orosz írásbelit jövő héten. Sikerülnie kell, hiszen annyit készültem rá!

Sokszor elgondolkodom rajta, hogy mennyire különleges is az, hogy ennyire eltökélt vagyok még így, pici gyermek mellett is. Nem is tudnám elképzelni, hogy ez másképpen legyen, hiszen ez az alap életformám: tűzzük ki, dolgozzunk rajta, valósítsuk meg. Magamnak kell bizonyítanom, hogy képes vagyok rá, mindenre képes.

A legfontosabb, hogy nem csak Anya halmozza a programokat, hanem eközben Pici-én is jól érzi magát a mamánál. A kezdeti nyűgösség gyorsan elmúlt, sokat sétálnak, hintáznak, jókat esznek ott vidéken. Izgultam, hogy hogyan fogja viselni a változást, de szerencsére ez alaptalannak bizonyult. Sok energiát kell viszont belefektetni, hogy ez működőképes legyen.

Nem elég arra figyelni, hogy az én repülőutam rendben legyen, hanem alaposan át kell gondolnom, hogy mit csomagolok be Pici-énnek, majd mindezt lepakolni a 3. emeleti lakásból, a program végeztével pedig vissza. Mosni, vasalni, ételt készíteni. Aztán a kiküldetésben helyt állni. A mostani utam esetében Pici-ént két órás vezetéssel vittem haza, majd onnan indultam másnap hajnalban Pestre vizsgázni, és ott vettek fel a kollégák útban Lengyelország felé.

A legnehezebb rész a folyamatos előre gondolkodás, a kizökkenés viszont jólesik. Sokat gondolok Pici-énre, de ugyanakkor ambiciózus fiatal nő is vagyok. Kipróbáltam, hogy tudok-e teljesíteni több területen, és úgy tűnik, hogy igen. Hogyan is lehetne ez másképp, amikor annyira akarom? Néha elgondolkodom, hogy azért dolgozom-e, hogy idővel jobb legyen, vagy már ott vagyok, ahol lennem kell. Akárhogyan is, most elégedettnek érzem magam, de hiszek abban, hogy mindig kell egy új célkitűzés, ami még tovább lendít.

A bejegyzés trackback címe:

https://anyunakiskellegyfroccs.blog.hu/api/trackback/id/tr4218078844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása