Bíztam benne, hogy működni fog, de mégis nagy elégedettséggel tölt el, hogy megcsináltuk. Túl vagyunk az első hónapon, amikor anya és baba is dolgozik, de immár nem együtt.
Pici—én remekül alkalmazkodott az új helyzethez, ami nem is meglepő egy ilyen kiegyensúlyozott gyermek esetében. Éppen ebben az időszakban kezdte átaludni az éjszakát, bár engem többször is felébreszt még a mocorgásával, de a fáradtságnak köszönhetően én is jobban alszom. Egész életem legnagyobb sikere ez a boldog és egészséges baba. Természetesen vannak rossz napjai neki is, de hát kinek ne lennének?
Az első héten nem kellett bemennem még a munkahelyemre, ezért én is ott voltam a kicsikkel, hogy segítsem az összeszokást. Az első orrfolyásos probléma éppen az első napon jött ki, és a héten én is kihordtam egy torokgyulladást. Szerencsére gyorsan túlestem rajta, miután beszedtem egy fél gyógyszertárat, hogy nehogy megfertőzzem Pici-ént. Neki viszont majd’ két hétig szívni kellett az orrát, ami inkább idegesítő volt, mintsem súlyos. Valójában semmi más baja nem volt, és nem is kapta el senki, így nem vagyok biztos abban, hogy ez egyáltalán betegség. Sokat javult az állapota, miután éjszakára hagymát tettem mellé, és a végén a teafaolaj mellett történt a teljes gyógyulás, amit a matraca sarkára és a pulóverére csöppentettem. Nem volt jó kezdet, de szépen belerázódtunk mindannyian.
Sok dolgom van, néha kezem-lábam elhagyom, hogy minden meglegyen, és ne kelljen hazahoznom a munkát. Mert hát lelkiismeret és bizonyítani akarás még mindig van, anyaság ide vagy oda. A csoport most alakult, így meg kell megírnom még a legfontosabb dokumentumokat, miközben magam is tanulom a szakterületet. Nem tudok a számomra kényelmes, elmélyült tempóban haladni, így kénytelen voltam gyorsolvasásba kapcsolni. Talán túl szigorú vagyok magammal szemben.
Nem pocsékolom az időt a főzésre, ami kicsit szerencsétlenül jött ki, mert Pici-én előszeretettel fogyaszt felnőtt ételeket, de a Na-glutamátos készítményekből nem szívesen adok neki. Valójában nekem sem kellene ezeket ennem, de nem ördögtől való, ha valaki rendeli az ebédet. Én 33 évig voltam házikoszton, ami nem rossz időtartam manapság. Időnként nekiveselkedem azért az esti főzésnek, és akkor nekem is jut meleg vacsora. Hihetetlen örömet okozott, amikor volt még a hűtőben spenót, és nekem csak meg kellett ennem, amikor hazaértünk a sétából. Mert a közös sétához ragaszkodom, mit ahogy ahhoz is, hogy elkészítsem Pici-én egész napos kajáját, bármennyire is lerövidíti ez a délutánt.
Megkaptam azt a rugalmasságot, amiről egy anyuka csak álmodhat: ha el kell mennem valamiért, az nem probléma. Sőt, két hétig itthon dolgoztam a fűtésszünet miatt, ami nagyon szerencsésen jött ki, mert Pici-én épp megtanult felállni és lépegetni. Az első hét különösen nehéz volt a bukdácsolásai miatt. Ne akarjon senki otthonról a gyerek mellett dolgozni, nagyon megerőltető mindkét fél számára. Azt gondolom, hogy ahogyan nekünk felnőtteknek, a piciknek is a saját korosztályuknak megfelelő társaságra és eseményekre van szükségük. Baba-mama programot igyekszem hétvégén csinálni Pici-énnel.
Nem érzem magam hullának nap végére, de a képzéseimmel lelassultam. A séták ideje alatt, illetve fektetés után tudok ilyesmivel foglalkozni, a házimunka nagy részét pedig reggel indulás előtt sikerül általában megcsinálni. Nem könnyíti meg a helyzetet a lábam alatt mászkáló, 9 hónapos csöppség, aki a felmosást és a vasalást gyakorlatilag teljesen ellehetetleníti.
Kissé korlátozva érzem magam azzal, hogy 8-16 óra között van „kimenőm”, így a 3 után kezdődő megbeszélések kifejezettek kellemetlenül érintenek, valamint ha kiküldetésbe megyek, előre ellenőríznem kell, hogy kell-e korán indulni, és hazaérek-e időben, mert különben be kell szerveznem segítséget. Mégis túléltük az első hónapot, és azt gondolom, hogy nagyobb gyerekkel sem lenne könnyebb. Kicsit kétségbe estem a képzéseim miatt, mert a személyes célkitűzéseim természetesen még mindig megvannak, de szép apránként fel tudok készülni minden vizsgára, ebben teljesen biztos vagyok.
